2014. október 3., péntek

Suhangyalok

Egy kéréssel fordulok felétek.

Egy nagyon kedves régi kolléganőm maratont fut, egy jó ügyért. Minden egyes kilométerét meg lehet "venni".

Hajlamosak vagyunk, csak a magunk bajával törődni, de világban nagyon sokan vannak, akik nálunk sanyarúbb helyzetben vannak, önhibájukon kívül. Én most úgy döntöttem, hogy tudok nélkülözni egy kis pénzt.

A feladat oroszlánrészét Mónika teljesíti, fut helyettünk. Segítsünk neki abban, hogy a vállalt teljesítése ne csak álom maradjon, hanem váljon valóra!

Támogassátok Mónikát! Mert adni jó és egy mosoly mindent megér!

Suhangyalok

A befizetés lehet teljesen anonim is.....

2014. október 2., csütörtök

Nagy találkozások - Csilla

Kicsit sűrű volt a nyár (mikor nem???), előre örültem, hogy idén is bővül azoknak a blogos ismerősöknek a tábora, akit személyesen is megismerhettem!

Csillával szinte az utolsó pillanatig egyeztettünk, szerencsére semmi nem jött közbe és le tudtam utazni hozzá a Balatonra. Előtte való nap autóztunk haza Szombathelyről, úgyhogy az a hetem sok autózással telt :D

Aznap amikor találkoztunk Csillával, már reggel tűkön ültem :) Időben indultam el, nem akartam késni, ha véletlenül elkeverednék Siófokon, sosem lehet tudni nálam! Persze gond nélkül leértem, volt egy órám a találkozásig, úgyhogy bevetettem magam a Tesco-ba és nem hiába, mert sikerült Barninak egy jó kis farmert vennem, jó áron. Elütöttem a maradék időt, aztán beevickéltem Csillák szálláshelyére. Tiszta Hollywood volt, kapu ki, sorompó fel, kétszer és már parkolhattam is. Kicsit aggódtam, hogy kifele is kiengedjenek...

Bementem, szóltam a recepción kit keresek. Hívták a szobájukat, nem voltak fent. Nem is volt gond, leültem, hogy majd megvárom a hallban, 5 perc volt a találkozásig. Amint leültem, ismerős arc sétált be a látóterembe, Csilla! Épp akkor végeztek az ebéddel, így a kávézó felé menet találkoztam a család férfiúi tagjaival is :) Leültünk beszélgetni. Aztán csak beszéltünk, beszéltünk, míg este 7 nem lett és muszáj volt mindenkinek a dolgára indulni. Rájuk várt a vacsora, rám pedig egy másfél óra vezetés, amit lehet végig mosolyogva tettem meg :D

Teljesen ilyen volt a találkozásunk: Csilla

:)