2014. május 31., szombat

Blogbarátok

Most már tényleg összekapom magam, mert nagyon le vagyok maradva a blogírással.

Nem írtam meg, hogy milyen klassz kis találkozásunk volt Verdével! Meg aztán azóta már Nucáékkal is találkoztam, bízám és nagyon jó volt, ismét!

Be kell szereznem egy kártyaolvasót, mert az egyik nem akar működni, a másikat meg a Zuram valahova elkutyulta. És Nucáékról mindenképpen képes beszámolót szeretnék, mert szelfiztünk is :P

És vár rám idén találkozó Timiékkel, Csilláékkal (és Verdével újabb:D), ez biztos!

És én szívesen találkoznék újra Pannaa-ékkal (nem fogod elhinni mit találtam egyik nap a táskámba, majd beszkennelem) és most már jó lenne összehozni azt a találkozót Virágékkal is, de ő még bőszen tanul.

Ágival is szívesen találkoznék :) És Editékkel, és Chansonnal és és ... tulajdonképpen aki a bloglistámon van, mindenkivel :D

Az első lakás Németországban

Jelentem, hogy megvan a Zuram első albérleti lakása Offenbachban! Kellemes meglepetés volt számára, mert ki van festve a lakás. (persze majd így is kell átadni, ha...) Nem túl nagy, összesen talán 22 nm, de neki egymagának, meg amennyit otthon lesz, bőven elég. Van egy kis előszoba, egy fürdő+wc és egy szoba, aminek az egyik sarka egy kis konyharész. A takarítással sem kell majd túl sokat bajlódnia :D

Képeket sajnos még nem tudok mutatni, de ha rávettem, hogy készítsen pár képet és el is juttatja nekem, akkor megmutatom!

Ami érdekes, hogy közvetítő volt ott a szerződést aláíratni, még sincs közvetítési díj. Egy havi bérleti díjat kértek tőle és 840 euró kauciót, de a kauciót is 3 hónap alatt vonják le a bankszámlájáról. A bérleti díj, plusz a rezsi 370 euró egy hónapban.

Ma este elhoztak egy ágyat meg matracot neki, mert egy fészbukos csoportban szabadulni szerettek volna tőle. Kell még neki egy dolgozóasztal, konyhaasztal+szék, szekrény, mikró, vasaló+állvány. Ezek fontosak. Hűtő szerencsére van benne és egy rezsó. Mondjuk sütni úgysem akart volna, azt hiszem :)

Most jön az, hogy újból el kell mennie a városházára átjelentkezni a régi (2 hetes:D) lakcímről az újra és ezt az új lakcímet megint mindenhol leadni, ahol kell...

Aztán vár rá még, hogy beköttesse a netet, mert az létfontosságú, addig visszajáró vendég lesz P.éknél, mert nem tud dolgozni.

6-án repül Lengyelországba az ottani partnerhez, 16-án pedig várja Amerika, ahonnan majd csak 28-án jön haza. Szééééép mozgalmas és izgalmas hónapja lesz!

2014. május 28., szerda

Információk másodkézből

Második hetét gyűri a Zuram Offenbach-ban. Egyelőre királyi körülmények között él, ugyanis van társasága, kap enni, elviszik várost nézni, vásárolni, stb... De ennek is egyszer vége lesz :P

Az első hét (sőt, már a kiérkezése előtti hetek lakás kereséssel teltek, de ez számunkra később derült ki, mert P. önszorgalomból már korábban nézett és pályázott itt lakásokra, a Zuram részére...) lakás nézéssel arra a jelentkezésekkel illetve ügyintézésekkel telt. Szombat este ért ki, ahol a kezdődő nátháját azonnal pálinkával kezdték el kezelni és nem is lett különösebben beteg! Vasárnap haditerveztek és már délután mentek lakást nézni.

Hétfőn a reggelt a városházán kezdték, hogy bejelentkezzen P.-ék lakcímére, mert ugye lakcím nélkül semmi mást nem tud elintézni. Ezért P. szinte mint egy hadvezér, még a kiutazás előtt felhívott és elmondta, hogy megbeszélték a házfelügyelővel, a Zuramat bejelenthetik átmenetileg az ő bérelt lakásukba és ott is lakhat amíg nem lesz neki sajátja. (megjegyzem ez bátor ötlet volt :D) Városháza után adóhivatal, majd ebéd után a bank került sorra, ahova P. szintén előrelátóan már előtte héten kért időpontot a Zuram számára. Később újabb lakásnézés. A héten elintéződött a kinti TB-be való bejelentkezés is. Szép hosszú neveik vannak bizonyos intézményeknek és kitöltendő papíroknak is :)

Az, hogy mi hogyan zajlott konkrétan, sajnos nem tudom, ezért írni sem tudok róla. Képtelenség minden napot átbeszélni skype-on vagy telefonon.

Pár érdekes sztorit is megosztott a Zuram. Pl. volt lakás, amit azért bukott el, mert :1. a határozatlan munkaidejű szerződésen belül fél év próbaidő van megadva ( és mi van, ha neki nem tetszik a munkahely és lelép, ő megint adhatja ki a lakást), 2. megmondta, hogy 1 év múlva jön utána a családja (és a főbérlő hosszútávra szeretné kiadni, nem akar egy év múlva mást keresni), 3. jelenleg is van bejelentett lakcíme, minek akar akkor lakást bérelni (????).

De a lényeg, hogy kapott tegnap egy szerződést egy lakásról, pénteken megy oda és írja alá. Erre azért vagyok nagggyon kíváncsi, mert ez egy lutri lakás. P. találta, kép alapján pályázott rá, sem ő, sem a Zuram nem látta még konkrétan. Háááááááát... de bízom benne, hogy azért nem egy koszfészek. A háznál magánál már jártak, nincs messze P.-éktől, nem rossz környék. Ha nagyon gáz, akkor úgysem veszi ki. Addig még nézelődnek.

Végre a héten a telefonja mellé megkapta a laptopját is illetve fénymásolót (sajnos szkenner nélkül, pedig az neki kell, így vehet egyet, de majd elszámolhatja), most gőzerővel tanul a cégen belüli dolgokról illetve szakmai tréningeken vesz rész, amellett, hogy már végzi a munkáját. Hab a tortán, hogy jelen helyzetben a tavaly őt kirúgó cég az ő kezei alatt van a wireless témában. Sőt, már kellett is nekik segíteni. El tudom képzelni az arcukat, amikor megkapták a hivatalos értesítést, hogy ki lesz az Észak és Nyugat Európai régió üzletfejlesztő menedzsere....

A következő pár hétben lakást pofoznak ki és a szükséges bútorokat veszik meg bele. Nem fognak unatkozni :D

Júniusban már látogatja a partnereket a régióban, elkezdődik a sok utazás. Június végén pedig Amerikába megy egy hét tréningre. Ha szerencsénk van, júliusban haza tud jönni. Addig van pár nap...

Ééééééééés tegnap megkapta az első fizetését :) (itt hó végén van fizetés)

A Zuram jól érzi magát kint, főleg, hogy azért van és lesz kire támaszkodni kint. Nem győzzük megköszöni a sok segítséget, amit kapunk P.-éktől. Az tisztán látszik, hogy nem haladna minden ilyen jól, ha nem segítenének!


2014. május 17., szombat

Egy ballagás margójára

A majdnem érett keresztlányom :)
A "nagyok"
Kamaszommal
A legjobb barátnővel!
:)
A ballagók lufi eregetése

Elindult a nagy kaland

Ma reggel 9 órakor a Zuram beszállt a Frankfurtba tartó buszba és elindult, mint előfutár egy másik élet felé.

Tegnap este fél 10-kor szállt le a gépe, fél 11-kor értünk haza, éjjel egyig beszélgetünk és 6-kor már ébren voltunk. Kicsit fáradt vagyok :)


2014. május 16., péntek

Miksa száj

Ül mellettem, valamit nézegetünk. Már 20x kérdezi ugyanazt és én éppen ennyiszer válaszolok. 21x már ingerültebben mondom ugyanazt. Mire ő így: Éééétem, étem!

Vacsora idő, persze az addig éhen halni akaró és fülemet rágó csemeték eltűnnek. A konyhaajtóból szólok hangosabban, hogy vacsora, mire egy cérnavékony hangot hallok: Jövök, jövök!

Megyünk bevásárolni, ez mindig a kettőnk dolga, szeretem úgy intézni, hogy a két nagyobb óvodában és iskolában van. Autózunk. Közeledünk a benzinkút felé, ahol többször tankoltunk. Megszólal mellettem: Anya, itt a tankoló.

Sokáig, ha bárkit kérdeztünk a családból tőle, hogy hol van, mindig következetesen azt mondta: Ement bóba!

Nagyon édes, ha keres valakit. Pl. felébred, kijön a napaliba és az ott található egyéntől megkérdezi: Anya hó van? De szokása az is, hogy délelőttönként, amikor csak ketten vagyunk, játék közben hirtelen megkérdezi: Oli hó van? Mire én: Hát hova vittük reggel? Mire ő: Obiba.

Néhány évvel ezelőtt nagyon jót derültünk, amikor a szomszédéknál hallottuk, hogy a nagypapát és a nagymamát is Feri mamának hívják az unokák, leegyszerűsítve. Na, most Miksánál is előfordul, hogy sorolja hova menjünk: Győző papa, Győző mama :D

Sokat beszél ő is (minő meglepő), de néha még én sem tudom mit mond, gyorsan is mondja, meg ugye bizonyos betűket más betűkkel helyettesít. Remélem még őszig alakulunk beszéd ügyileg..

Szeptemberben kezdi az óvodát!

2014. május 9., péntek

Ügyintézések tömkelege

Élünk ám, de annyi minden zúdult ránk, hogy győzzük kapkodni a fejünk.

Sok dolog nem egyértelmű az ügyintézésekkel kapcsolatosan (nem a német, hanem a magyar), ezért rengeteg időt elvesz az információk összegyűjtése.

A héten volt két nap a Zuram Hollandiában. Jövő héten München és Stuttgart, ahonnan pénteken jön haza. És szombaton meg tulajdonképpen költözik Offenbach-ba. Jó kis erőltetett menet...

Ígérem, jövök és írok :)