2013. március 29., péntek

Ilyen nincs!!!!!!!

Tegnap szinte teljesen elolvadt a hó nálunk. Most kászálódtunk ki az ágyból és amikor elhúztam a függönyt, ledöbbentett, kiakasztott, felháborított a látvány.

SZAKAD A HÓ!!! És legalább 5 centi vastag már, tehát még éjjel esni kezdett.

Azonnal a beígért esőt akarom!!

Ha ma sem jutunk el Győrbe....

2013. március 28., csütörtök

Minek nevezzelek?

Na, mit vettem ma 100 forintért?

Ilyet:D

Autólélek

Én most már 100%-ig biztos vagyok benne, hogy az autóknak is van lelke. Eddig kétszer került szóba, hogy lecseréljük a Skodánk. Mind a kétszer összetört!

Most harmadszor futunk neki a dolognak. Ma elfolyt a fékolaj, miközben hazafelé jöttem a gyerekekkel bevásárlásból.

Tuti, hogy szabotálja az eladást! :)

De itt is üzenem neki, hogy kár a gőzért...

2013. március 27., szerda

A terv

A kép csak illusztráció 


Biztos

Azért rázza Holle anyó még mindig azt a dög dunyhát, mert a hétvégére megint Győrbe van foglalva szállás. De, most már juszt is elmegyünk!!!

Kisgengszter

Azt mondják és én is tapasztalom, hogy a harmadik gyerekben összegződik a másik kettő minden huncutsága. Miksa egy kis égetnivaló:) Persze, mindegyik gyerek kíváncsi, félelemérzetük nincs vagy ha van is, nem nagyon látszik. Kamikáze módjára vetődik, mászik, esik, kutakodik.

Legjobban a konyhát szereti, mert itt ugye sok érdekes kacat van, az alapból érdekes szekrényekben. Nagyon figyelni kell, hogy pl. a fiókot ne hagyjam kihúzva, mert azonnal megy, lábujjhegyre áll és matat benne és persze mi is az, ami kezébe akad és húzná ki, a nagy kés! Ha betolom a fiókot és őt meg arrébb teszem, fel van háborodva. Már próbálkozik vele, hogy a fiókot ő maga kihúzza, de szerencsére még nem elég erős hozzá.

Nem esik kétségbe, ha valamit nem szabad, talál valami mást, ami emeli a vérnyomásom. Nálunk mindegyik szerette a konyhaszekrényt kipakolni, de amekkora kupit Miksa tud csinálni, hát az egyelőre utánozhatatlan. Egyik nap, nem voltam résen és kihúzta azt a rekeszt, amiben a megbontott tészták, száraz bab, lencse van elpakolva. Nos, egész étlap kerekedett a földre pillanatok alatt, a menü lencsés spagetti volt. A lencse ráadásul az egész konyhába szétgurult:) Gyorsan összepakoltam, ő addig nagy sunnyogva már a teás dobozt kaparintotta meg, de azt már nem tudta kiborítani és még ő sértődött meg!

A virágaim még mindig veszélyben vannak tőle. Igaz, már egyre kevesebbszer tépi meg őket, de a földjüket rendre kipiszkálja és szétteríti a padlón. Ma is odaült az egyik nagy cserép elé és egy játék kenuval elkezdte belőle kimerni a földet. Rászóltam, abbahagyta, rám nézett és amikor azt mondtam neki, hogy jöjjön el onnan, (életében először) nemet intett a fejével és nyomatékosította egy ejjjjjjjjőő felkiáltással, ami alapban a "nem" nála. Ezt a "nem" fejrázást ma már többször bemutatta, így azt gondolom, rájött, hogyan mutassa, ha valamit nem akar.

Ha mérges, akkor képes jól odacsapni az embernek és ha nem vagyunk résen, bizony elég nagy pofont is le tud kenni. Ilyenkor büntetésből leteszem és nem veszem fel, magamhoz. Ha továbbra sem kap meg valamit vagy nem csinálok meg valamit, akkor leguggol és mérgében üti a földet és közben "ejőzik". 

Olivérrel elég morci a kapcsolatuk, mert Oli elég sokszor keményen bánik vele. Persze már Miksa sem marad adósa. Fő ütközési pont, a kisautók birtoklása, de az is sokszor előfordul, hogy a kicsi szabályozná a minit (ahogy próbálja a nagy is a kicsivel) és ez a mininek nem tetszik. Barnival nagyon jól elvannak. Barnin is látszik már, hogy nagy és tudja babusgatni, míg anno Olivérrel inkább rivalizáltak. Viszont mostanság azért, Oli és Barni kapcsolata jelentősen javult. Nem mondom, vannak azért veszekedések, sírás, nyafogás, de jóval kevesebb, mint egy fél éve.

Miksa elkezdte átaludni az éjszakát :) Igaz, hogy felébred, de én csak arra kelek, hogy hallom, iszik az üvegjéből :) Aztán alszik tovább. Még mindig kapja a Milumilt, nem tudom elhagyni, mert amikor tejre (esti kakaó) váltottam akkor megint éhes volt éjjel és felébredt. Pedig eszik már rendesen vacsorát is, mégis kell a "'táp".

Mióta karácsonykor kinövesztett 4 rágófogat egyszerre, azóta nem nőtt újabb foga, a 4 őrlőt várjuk (várja a rossebb, de jönni fog). Olyan 80-86-os a mérete, de van 92-es és 74-es is amit hord még. Súlyát nem tudom:D A haja még mindig gyűrűsen göndör és elég gyorsan nő. Sokat mosolyog, puszikat "cuppog". Rám ül és elkezd ugrálni rajtam, utánozza a "gyí pacit". Imád hintázni, azzal elvan sokáig. Mostanában könyveket is nézegetünk és mutogatja, amit tudni szeretne. Felismeri a kutyát, macskát, nyulat, kakast.

Amiket mond és beazonosítható: abba (labda), ku (kutya), vuvuvu (ugatás), apa, aja, ham (akkor mondja, mikor mondom neki, hogy megharapom a fenekét) be (be valahova), hő (igen), ejő (nem). És rendületlenül beszél amúgy, törökül vagy lengyelül, nem tudom :)

Ami borzasztó, hogy jövő ilyenkor már be kell íratnom az óvodába!



2013. március 15., péntek

Szégyen

A mai napomat szinte a fészbuk előtt töltöttem. Megosztottam, belinkeltem, informáltam. Sajnos, többet nem tudok tenni, nincs terepjárónk, hogy elindultunk volna. De talán valamit segítettem.

Ma délelőtt, olvastam egy segélyfelhívást, Bokod község közelében elakadt egy élelmiszer szállító kamion, a sofőr felesége kért segítséget. Rákerestem a községre, a polgármesteri hivatalban nem volt senki, pedig akkor már egy ideje elég gáz volt a helyzet és úgy hiszem, hogy főleg azon a környéken ilyenkor jó lenne, ha készültségben lennének az emberek, igen!

A neten megtaláltam a polgármester otthoni telefonszámát és én bizony felhívtam. Azt kértem, hogy ha kihúzni nem is tudják a kamiont, de legalább valakik vigyenek neki enni és inni. Az volt a válasz, hívjam a katasztrófa védelmiseket, mert tegnap este óta nem lehet kimenni a faluból.Nem hiszem el, hogy nem lett volna traktor a faluban, meg önként jelentkező, aki enni és inni visz a kamionosnak, ha ezt kéri a polgármester. 

A hölgy megköszönte, hogy próbáltam segíteni.

Viszont örül is a szívem, mert emberek tízezrei mozdultak meg és indultak el segíteni vagy ajánlottak fel szállást, élelmet. Azért a bajban összefogunk, akkor is, ha amúgy nyomorultnak próbálnak minket beállítani!

Ugye, lehetne ezt máskor is???!!!

Törölve

Lemondtam a szállásfoglalást. Már várták a hívásom, gondolták, hogy 3 gyerekkel nem indulunk útnak. Szerencsére eltekintenek a kötbértől, egy fillért nem kell fizetni. A Booking.com lemondás volt kicsit problémás, mivel jelenleg minden magyarul beszélő ügyfélszolgálatos foglalt volt, ezért egy angolhoz kapcsoltak. Még jó, hogy a Zuram jól beszéli a nyelvet, velem nem sokra mentek volna. Miután egyeztettek ők is a szállodával, fél percen belül megérkezett a lemondó email.

Az igazság az, hogy mi sokkal jobban szerettünk volna elutazni, úgyhogy az időjárás kapja be!

Még tegnap este kilenckor is bizakodó voltam, ugyanis akkor álltam neki a sütemény megsütni illetve a bőröndöket is bepakoltam. 

Az igazság az, ha ketten mentünk volna, akkor elindulunk:))

2013. március 14., csütörtök

Frankó

Holnap hosszú hétvégére megyünk Győrbe. Vagy nem. De az biztos!

2013. március 11., hétfő

Isten veled!

Azt akartuk, maradj még. Te másképp akartad, elmentél...

Egyszer a pécsi Széchenyi téren adott koncertjükön, ott csápoltam én is. Amikor felcsendült ez a nóta, megfordultam a lépcsőkön, ahonnan jól láttam azt a hatalmas tömeget, akik őt hallgatták. Bányászváros révén, mintha nekünk szólt volna. Gyomorremegtető volt, amikor több ezer ember énekelte vele a refrént, szinte dübörgött a tér.

A dalai velünk maradnak!


Villámlátogatás

A legjobb barátnőm holnap ünnepli a születésnapját. Csütörtökön aztán kitaláltam, hogy meglepem. Persze ehhez az is kellett, hogy a kezembe volt már Zazáleától a megrendelt táskája. Péntek délután felkerekedtem a gyerekekkel és "hazaugrottam" Pécs mellé.

Eseménytelen út volt, a régi hatoson mentünk, mert nem volt kedvem másfél napért autópályadíjat fizetni.

Lent aztán, volt nagy örömködés és szomorúság is, mert (én tudtam, csak más napon nem tudtam megoldani a lemenetelt) a barátnőm céges nőnapi partira ment. Viszont mi attól jól elvoltunk a két keresztlányommal és a gyerekekkel, no meg a kutyákkal:) A barátnőm nagyon örült a táskának és szerencsére tetszett is neki. A keresztlányomnak is tetszett, aki rögtön le akarta nyúlni, de mondtam neki, hogy veszek neki is, csak ne szedje el az anyjától:)

Szombaton délelőtt beugrottunk anyósomékhoz, többre nem futotta időnkből. Délután a gyerekek sziesztázásakor, jól kibeszélgettünk magunkat a barátnőmmel. Négy órakor pedig már úton voltunk hazafelé, ahova este 8-kor meg is érkeztünk. Le és fel is Pesten jöttünk át, ami fél órával növelte az utazási időt. Eh :)

Jól elfáradtam, ebbe a nagy rohangálásban. De muszáj volt hazajönni, mert vasárnap gyakorlatom volt a suliban.

Hétköznapokon

Minden reggel úgy kelek fel, hogy mennyi dolgom van aznap. Aztán meg azt veszem észre, hogy vacsorát kell adnom a gyerekeknek, fürdeni kell, mese és alvás. Valamint, hogy fele dolgot sem tudtam megcsinálni, mint szerettem volna.

Olyan szép idő volt az elmúlt héten, hogy délelőttönként kimentünk csavarogni vagy a kiskertet piszkáltuk. Miksa is teljesen rákattant a kinti életre. Ha kimegyünk, nem kevés hiszti árán tudunk bejönni, ha épp még úgy gondolja, hogy nem töltött kint elég időt. Rongylábazik, teljesen elhagyja magát, belefetreng a sárba is, csak ne tudjam behozni. De neki még nincs szerencséje, mert aránylag könnyű és felkapom, behozom :) Nem csinál különösebb dolgot kint amúgy, bóklászik, nézelődik, sarazik, növényeket inzultál. Ismét felmerült a kert rendbetétele, ami földmunkát takar, hogy aztán végre, több év után, lehessen faváras hinta a kertben és végre egy normálisabb méretű homokozó, mert a mostaniban még ketten sem férnek el, nemhogy hárman. Ja, igen! Az én nagy 10 évesem is szívesen kotorászik a homokban :)

Aztán kellene a kutyáknak másik kennel, hogy a melléképületet le lehessen bontani és felhúzni helyette egy könnyűszerkezetest, amibe lenne egy dolgozószoba a Zuramnak, hogy nyugodtan tudjon itthon is dolgozni és tanulni. Mert így hétvégente is bejár a cégbe... Ez jó kis feladat a komámnak, apámnak és/vagy apósomnak az idei évre. Mondjuk, ha a két öreg egyszerre van itt, az veszélyes :) Ketten mondják a magukét a Zuramnak, az erre besértődik és nem beszél velük. Az öregek meg élvezik, hogy cinkelhetik. És vannak egyéb tervei(nk)m, amiket jegelünk egyelőre, mert (egyelőre pénz sincs) ki tudja mit hoz a következő 2 év.

A gyerkőcök épp kihevernek egy újabb taknyosságot. Most nekem is fáj a torkom, már egy hete. Remélem, hogy a héten kitombolja magát a tél, ebben a pár napban, aztán jó pár hónapig nem is hallunk róla!

Olivér még mindig imád óvodába járni! Jót tesz neki a gyerektársaság, na meg a foglalkozások is. Persze, hiába kérdezem mit csinálnak az óvodába vagy meséljen. Barni sem volt egy nagy mesélős. Viszont ő is rengeteg mondókát tud, amiket itthon olyan adhoc jelleggel egyszer csak elkezd mondani. Sokszor el is játssza, úgy ahogy az óvodában csinálják. Láthatóan élvezi ezeket a játékokat.  Bent jobban is eszik, talán a társaság miatt. Pedig itthon is együtt ülünk le az asztalhoz..

Tudomásomra jutott, hogy van a faluházban táncház, ahol egy óra a gyerekeké, aztán ha végeztek mennek kézműveskedni. Utána a felnőttek táncolnak egy órát :) Szerintem kipróbáljuk!

Az úszás továbbra is heti két délután program. Olivér egyre ügyesebb és bátrabb. Idén még nem fog tudni "rendesen" úszni, de jövőre biztos megtanul. Barni látszólag profi, de majd akkor ugrik a majom a vízbe, ha elviszi őket az öreg, rendes nagy medencébe és ott kell leúszni a távot, amit kiszab nekik. A kis medencében már nem kihívás nekik az úszás, de még csiszolni kell a technikájukat. Sokszor Miksa is menne velük a vízbe, főleg, ha óra végén előkerül a labda és játszhatnak. De egy évig még csak csendes megfigyelő lesz. Az egy óra alatt, szépen eljátszik a tornateremben, ahonnan nézzük a többieket.

Arra emlékszem, hogy Olivér is sokat halandzsázott, amikor még nem tudott beszélni. Miksa viszont olyan, mintha arabul beszélne, de komolyan:) Mindent megért az biztos, viszont elég szelektív a hallása, neki is. A növényeket nagyon szereti piszkálni, de szerencsére arról leszokott, hogy lelökje az egész cserepet. Nem egyszer kellett szegény páfrányt visszakotornom a cserépbe. Mondjuk tönkrement, de ez nem a Miksa hibája, valószínűleg túl kényes a mi házunkhoz. Kaptam nőnapra egy mini orchideát a komámtól, és a Zuramtól egy csodálatosan virágzó flamingót! Remélem, ők nem múlnak ki nálam... Miksa különben is igen piszok, mert ha például valamit nem kap meg vagy nem csinálhat valamit, akkor odacsap. Többször vágott már úgy pofon, hogy rendesen csattant. Persze nem hagytam magam és büntiből letettem, nem vettem fel. Most már meggondolja, odaüt-e. Sokszor leguggol és a földet veri és mondja a magáét, én meg szoktam neki mondani, csak nyugodtan, neked fáj. Legtöbbször Olivérrel veszik össze, Barnival jobban kijön, mert ő inkább babusgatja. Olivér meg irigy és semmit nem akar nekiadni. Sőt, ugye többször fellökte, vagy rácsapott és ezt megjegyezte, úgyhogy már nem marad Olivér adósa. Nem kis hangzavarral tudnak létezni. Viszont amennyire tudják ölni egymást, annyira jól el is tudnak játszani egymással vagy egymás mellett. Még szerencse, különben már a Holdon lennének:)))

Ma voltam először "flabelos"-on. Hát, kirázta mindenem:) Most még azt hiszem az lesz mellé, hogy utána rögtön futok egy 20 percet. Heti háromszor megcsinálom és akkor remélem eltűnnek a kis hurkáim, innen-onnan! Ha tényleg megjön a jobb idő, délutánonként, mivel a Barni ebéd után hazajön, biciklivel megyek majd Olivérért meg elmegyünk tekerni Barnival is. Persze elsőre nem valami nagy távokra, mielőtt úgy járok, hogy hetekig csak jajgatva tudok csak leülni:D


2013. március 4., hétfő

Elkezdődött!

Igen, vitathatatlanul tavaszodik:)

Ma kimentem a "kis" kertbe, ami a házunk előtti virágost takarja. A nagy a ház mögötti 3 ezer nm...
Levágtam a nád elszáradt szárait, kigazoltam a virágos helyeket. A tűzliliom már igen szépen kidugta a kis zöld fejecskéit, csakúgy, mint az írisz is hozza a zöld leveleit. A nádnál is láttam pár csúcsot kikandikálni, de nem aggódom miatta, tavaly is az enyém jött utoljára a szomszédaim közül és végül az övék mind elfagytak, az enyémek szerencsére megmaradtak!

Ilyenkor olyan nagy lelkesedéssel vágok bele a kertészkedésbe, aztán ez nyárra abba is marad... Lehet az is közrejátszik benne, hogy nyaranta én a gyerekekkel hazautazom, szinte nem is vagyok itthon. Mire meg megjövök, addigra minden jóóóóóóó gazos vagy éppen kiszáradt, pedig a Zuram váltig állítja, hogy ő öntöz. Mindig kerül az ablakba és a verandára futó muskátli, árvácska, pistike. Olyan szemet gyönyörködtető, amikor nyílik a sok szép virág!

Jól esett a szép napsütésben bogarászni, igaz, hogy kissé odavan a derekam, szokás szerint :)

2013. március 3., vasárnap

Olivér szöveg

Egyik nap, kérdezett valamit, amire válaszoltam, majd így szólt: Na, neeee!

Egy kora reggel, apjával ülünk a konyhába, ő a w.c. felé tart, de még így szól apjához: Apa, miért keltél fel, őszintén!

Mi nem szoktunk úgy beszélni, hogy köszike, hamika, isszi, szupcsi és társai. Erre az előbb Olivér így kér engem: Anya, töltesz nekem inni, légyszike!

ByeAlex

Nekem tudjátok, Dénesék a szívem csücskei. Ennek ellenére, nekem mégis tetszik Alex dala. Más, nem megszokott, mégis fülbemászó dallam, számomra. És drukkolok, hogy bekerüljön a döntőbe. Fanyalgók meg mindig voltak, vannak és lesznek. Csak egynek jó lenne változni, a stílusnak....

Hajrá Alex:)



2013. március 1., péntek

§%@& életbe!

Gyanútlanul felhívtam az egyik unokaöcsémet a héten. Nem vette fel a telefont. Most visszahívott.

A felesége lelépett egy kollégájával a jobb jövő (több pénz) reményében, hátrahagyva neki a kislányát is, aki most 4 éves. Már visszatáncolna, csak nincs hova.

Szépet nem tudok mondani, csúnyát meg nem akarok!

Óvodai élet

Törvényben kötelezik az óvodákat fenntartókat, hogy reggel 6 - este 6-ig tartsanak nyitva. Létszám növelés nélkül. Nem lehet(nének) majd összevont csoportok, ami azt jelentené, hogy ha csoportonként csak 1-2 gyereket adnak be 6 és 7 óra között, akkor is minden csoportban ott kell lennie egy óvónőnek. Jelenleg ugye, két óvónő és egy dajka van minden csoportnak. Szeptembertől ez úgy lenne, hogy az egyik jön reggel 6-ra, a másik délre, közbeesőnek ott a dajka. Most még úgy van, hogy egyik jön 7-re, a másik 10-re és még ott a dajka is közben. A probléma az, hogy ha az egyik óvónő már hajnalban jön, akkor a másikkal épp csak váltják egymást, átfedés nem lesz. És az átfedésben lévő fejlesztő foglalkozások ember hiányában, elmaradnak....

Kiskapunak annyi, hogy amennyiben a szülők kérvényezik a fenntartótól, hogy legyen összevont csoport, akkor lehet összevont csoportot "üzemeltetni". Már kitöltöttük a kérdőíveket, mert teljesen feleslegesnek tartjuk, hogy minden csoportban ott üljön az óvónő, pár gyerekkel. Mi nem vagyunk ellene, hogy "ügyeletben", egy csoportban legyenek a gyerekek.

Május végén indul az óvoda újbóli felújítása. Pár éve építettek hozzá 2 szobát. Most újabb kettő lesz a tetőtérben kialakítva. Így szeptembertől egy 12 fős bölcsődei csoport is indul, plusz még egy kiscsoport, mert sok a gyerek. Mivel a törvény nem engedélyezi továbbra a 24 főnél nagyobb létszámú csoportokat (ez jó, csak nagy általánosságban nincs hely az óvodákban) ezért bővíteni kell. Emellett a két legrégebbi csoportszobát és a hozzá tartozó mosdót is szétverik. Elvileg október közepére a belső munkákkal kész lesznek, akkorra áll vissza a rend. Hogy mi lesz, hogyan lesz, a még nem kész óvodában ősszel, ki tudja?

Olivérék csoportjába eredetileg 32 gyerkőcöt vettek fel, de most 29-en vannak. Tavaly még úgy kerültek óvodába, hogy akik 2012. május 31-e és 2013. május 31-e között betöltik a harmadik életévüket.  Az idei beíratáskor azokat a gyerkőcöket kell hozni, akik 2014 augusztus 31-ig töltik a hármat. Itt lesz így egy kis csúszás. 

A szeptemberi 2 kiscsoportba bele kell férnie: 
1., azoknak, akik Olivéréktől lemaradnak (29-ből lesz 24)  az 5 gyerkőc, 
2., akik most május 31-e után töltik a hármat, egészen a jövő év augusztus 31-ig max. 33 gyerek lehet,
3., akiket az Olivérék csoportjába tavaly már nem tudtak felvenni helyhiány miatt ez 10 gyerkőc.

Gondolom itt majd valamennyire sakkoznak a bölcsődei csoporttal. Hát, kíváncsian várom a fejleményeket!

Ami a "legjobb", hogy május 21-től Olivér itthon lesz, egészen a szeptemberi óvoda kezdésig, mivel megkértek minket, hogy aki teheti, az ne vigye óvodába a gyerekét, amikortól elkezdődik a felújítás, mert nem lesz ennyi hely. Biztos lesz hiszti, mert imád óvodába járni!

Rendelés Angliából

Az fb-on láttam meg egy ismerősnél ezt az oldalt. Vannak jó dolgok, jó áron. Magyarországra jelenleg 3500 Ft a szállítás. Persze csak egy dolgot nem éri meg rendelni.

Én egyelőre nézelődöm és tervezgetek...

Angol cuccok